Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Gazdaságpolitika
Tovább csökkenhetnek az idegenforgalmi bevételek Görögországban
Görögországban az idén tovább csökkenhetnek az idegenforgalmi bevételek a tavalyi visszaesés után, mert a sorozatos sztrájkok, halálos áldozatokat is követelő utcai összecsapások, állandó tüntetések elrettentették a külföldieket - jelentette ki pénteken Jorgosz Nikitiadisz idegenforgalmi miniszterhelyettes.
Amerikai fogyasztói hangulat: mást vártak
A Michigan egyetem által vezetett amerikai fogyasztói hangulat index júliusban 67,8 pontra csökkent a júniusi 76,0 pontról.
"Az IMF nélkül bukhat Magyarország"
Richard Barley, a Wall Street Journal publicistája arról értekezik, hogy Magyarországnak kockázatos az IMF-fel való szakítás. A hangulat romlása esetén és a leminősítés következtében súlyos problémákkal kell szembenéznünk.
Cséfalvay: A hitelminősítők elkéstek a fenyegetéssel
Cséfalvay Zoltán, nemzetgazdasági miniszterhelyettes úgy fogalmazott: a sikeres államkötvény aukciók jól mutatják, hogy cikluskésében vannak a hitelminősítők, amikor Magyarország besorolásának lerontásával fenyegetnek.
Róna Péter: Szükségünk lesz az IMF jóindulatára
Az új Széchenyi Tervet üdvözli, a Valutalappal és az EU-val folytatott tárgyalások félbeszakadása miatt viszont aggódik Róna Péter közgazdász, aki a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának nyilatkozott csütörtök este. Korábban más közgazdászok is elemezték a helyzetet a Közbeszéd stúdiójában, véleményük sok esetben és számos hangsúlyban eltér egymástól.
Csaba László: Ha az IMF szigorú lenne, mindenki megbukna
A vállalásokat teljesítettük, amit pedig nem, arra haladékot kaptunk a Nemzetközi Valutaalaptól
Ijesztget a Fed szakértője - "A remény nem stratégia"
A Federal Reserve Bank of St. Louis elnöke szerint az Egyesült Államok központi bankjának ismét el kellene kezdenie a kincstárjegyek vásárlását, ha az amerikai gazdaság lassúl és az árak csökkennek, ahelyett, hogy kitartana a nulla közeli alapkamat mellett.
Önerőre kaptak pénzt az önkormányzatok - Kistelek az élen
Támogatás. Az idei költségvetésben szereplő 10,6 milliárd forintból a napokban 221 millió kiutalásáról határozott a belügyminiszter, ezt 31 önkormányzat kapta. A települések, kistérségi társulások október elsejéig folyamatosan fordulhatnak vissza nem térítendő támogatásért a tárcához az európai uniós fejlesztési pályázataik önerejének kiegészítése céljából, ha a – legalább első körös – EU-döntés tavaly megszületett és a szerződést meghatározott határidőn belül aláírták. Ez már az ötödik ilyen döntés volt ebben az évben.
Orbánék gazdaságpolitikájával ki lehet törni Becsey szerint
A Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára szerint meg lehet győzni az Európai Uniót arról, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikájával ki lehet törni a jelenlegi eladósodottságból.
A cseh kormány is takarékoskodik
A cseh kormány befagyasztja a költségvetési kiadásokat az év végéig, hogy teljesíteni tudja tervét, a GDP-arányos államháztartási hiány leszorítását 5,3 százalékosra. Ezt Petr Necas kormányfő jelente...
PÁLYÁZATFIGYELŐ
- A Nomád Sport Outdoor sportbolt-hálózat megrendezi 1. fotópályázatát
- Fotópályázat a Bükki Nemzeti Parkról
- Lencsevégen a Nyugat-dunántúli régió fejlesztései
- Tervezd meg a Mafia 2 hivatalos magyarországi plakátját!
- Belterületi és térségi vízrendezés az LHH kistérségekben / ÉMOP-2010-3.2.1/C2
Hitelek: lakás, autó, fogyasztási cikkek
A lakáshitelek alakulásáról, a szabályok változásáról - minden, amit a lakáshitelekről tudni kell
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Az internetezők legnagyobb félelmei valóra válnak
- Mobilnetet szeretne? - Bővül a választék
- Olcsón megúszták a bankok
- Nem kell az olaj – 50 dollárig is zuhanhat az ár
- Álcázva tesztelik a kecskeméti Mercedeseket
- Tart a görög sztrájk - Üres benzinkutak és rohadó barack
- Továbbra is áll a bál a Malévnál
- Más cégekkel utaztatna a Volán Dél-Magyarországon
- Érkezik a Blackpad
- Gyenge balatoni szezon - Csak a wellness arat
ING Befektetési Alapkezelő Zrt. - az elmúlt évek árbevétele