VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

GAZDASÁG / GAZDASÁGPOLITIKA

Az NFÜ válasza cikkünkre

2010. 2. 9. 05:30|Gazdaság » Gazdaságpolitika
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség – tanulva a korábbi tapasztalatokból - szervezeti átalakításokkal az intézményi hatékonysági mutatók jelentős javulását idézte elő. Szinte valamennyi pályázói kategória esetében gyorsabbá váltak a döntések.

A javulás még csak a pályázati döntéshozatali szakasznál mérhető igazán, de ha  a „gyorsító” intézkedéseket sikerül integrálni, akkor a gyorsulás az ÚMFT végrehajtási szakaszában is éreztetni fogja hatását. Az NFÜ intézkedéseinek egyes elemeit, elsősorban a késedelmi kamatot, illetve az előlegfolyósítást nemzetközi fórumokon is jó gyakorlatokként említik.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Három, egymással összefüggő cél

• Az ÚMFT forrásainak felhasználásával kapcsolatos feltételek könnyítése.
• A pályázók adminisztratív terheinek csökkentése.
• A lebonyolítás gyorsítása a gazdasági válság hatásainak tompítása érdekében.

Pénzügyi jellegű intézkedések:

• • A kedvezményezettek likviditási problémáinak áthidalására 40%-ra emelkedett az előleg felső határa, egyszerűsödött a folyósítási eljárás, és meghosszabbodott az előleggel való elszámolás határideje.
• • Késedelmi kamatot vezettünk be arra az esetre, ha a lebonyolító szervezet a meghatározott kifizetési határidőt neki felróható okokból elmulasztja. (A késedelmi kamatot a támogatás kedvezményezettje kapja.)
• • A gazdaságfejlesztési projekteknél korábban jellemző 30–40%-os támogatásintenzitás 50, a leghátrányosabb helyzetű térségekben akár 70%-ra emelkedett.
• • Felgyorsult a kifizetési folyamat.
• • Enyhültek a pénzügyi biztosítékokhoz kötődő kötelezettségeket.
Nem pénzügyi jellegű intézkedések
• • A projektgazdák alapvető érdekeinek védelmében meghatároztunk bizonyos eljárási alapelveket (pl. jogszabályok megtartása és másokkal való megtartatása, egyenlő bánásmód, tisztességes ügyintézéshez és határidőben hozott döntéshez való jog, jóhiszeműség, költségtakarékosság).
• • Enyhültek a biztosítéki terhek (mentesül a biztosítéknyújtási kötelezettség alól a közhasznú szervezetnek minősített nonprofit gazdasági társaság, az 50 millió forint alatti támogatásban részesülő projekt).
• • Lehetségessé vált az árbevétel-növekedési elvárás átváltása létszámmegtartásra a gazdaságfejlesztési projektek esetén.
• • A projekt kiválasztási folyamatot lényegesen felgyorsító normatív pályáztatási eljárást már szélesebb körben alkalmazzuk, továbbá a normatív pályáztatás eljárásrendje egyszerűsítésre került, ami csökkenti az átfutási időt.
• • A hosszú átfutási idejű támogatási szerződések megkötése helyett bevezetésre került az ún. támogatási okirat.
• • Szűkült a pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek köre.
• • Kezelhetőbbé váltak a pályázati felhívások módosításai a kedvezményezettek számára. A módosítást követően legalább 21 nap áll a pályázók rendelkezésére a pályázat beadásáig
• • Egyszerűsödtek a dokumentumalapú ellenőrzések.
• • Felgyorsultak a szerződéskötések: egyes, korábbiakban a szerződéskötéshez és/vagy a pályázat benyújtásához kapcsolódó dokumentumokat csak az első kifizetéskor ellenőrizzük.
• • A szerződésmódosítások számának csökkentésére és az eljárás felgyorsítására egyértelmű szerződésmódosítási típusokat határoztunk meg, egyes esetekben pedig a szerződés módosítását egyszerű adatbejelentéssel váltottuk ki.
• • Közlekedésfejlesztési kiemelt projektek esetében speciális „gyorsított” kiválasztási eljárásrendet vezettünk be.
• A gazdasági válság által leginkább sújtott kis- és középvállalati szektor támogatására kb. 400 millió eurónyi közösségi forrás került átcsoportosításra a Gazdaságfejlesztési Operatív Programba.

Az EU támogatások felhasználásának általános céljai

• használjuk fel határidőre („abszorpció”)
• ne fizessük vissza („szabályszerűség”)
• ne kerüljön sokba („hatékonyság”)
• se az intézményrendszernek (költség)
• se a projekt gazdáknak (költség, idő)
• járuljon hozzá az ország fejlődéséhez („eredményesség”)

A megvalósítás felgyorsítása érdekében tett intézkedések és eredmények

2009 során számos lépés történt az ÚMFT forrásainak felhasználásával kapcsolatos feltételek könnyítésére, a pályázók adminisztratív terheinek csökkentésére, a lebonyolítás gyorsítására, illetve a gazdasági válság hatásainak tompítására.

Pénzügyi jellegű intézkedések
• • Az előleg maximum 40%-ra emelése, folyósítási eljárás egyszerűsítése és az előleggel való elszámolás határidejének kiterjesztése. (Ez az intézkedés a kedvezményezettek likviditási problémáinak áthidalását segíti. Az igényelhető összeg a vállalkozások számára a projekt megítélt támogatásának maximum 40%-a, legfeljebb azonban 300 millió forint. Az első félévben így összesen 220 Mrd Ft-nyi előleg kifizetése történhetett meg. Ez komoly többletforrást jelentett a kkv-szektornak, ami azért különösen fontos, mert a kis- és közepes vállalkozások adják a magyar munkahelyek 65-70%-át. A könnyítés a válsággal leginkább sújtott szektorokban igényelhető. (Egyéb konstrukciók esetében az igényelhető előleg a megítélt támogatás összegének legfeljebb 35%-a, de minimum 25%.)
• A kifizetés határideje 60 napról 15-re csökkent. Az előleget lehet igényelni és kifizetni részletekben is. 6 hónap helyett elég 8 hónappal később benyújtani a végső kifizetési kérelmet (és ezáltal a tényleges elszámolást).
• • Késedelmi kamat bevezetése a végrehajtó intézményrendszer terhére: ha a lebonyolító szervezet meghatározott kifizetési határidőt neki felróható okokból elmulasztja, késedelmi kamatot köteles fizetni a kedvezményezett részére. A gyakorlatban nem jellemző, maximum néhány tízezer forint havonta.
• • Növekedett a támogatásintenzitás: jellemzően a gazdaságfejlesztési projekteknél korábban 30–40%-os támogatást kaphatott a pályázó, de a jövőben 50, sőt a leghátrányosabb helyzetű térségekben akár 70%-os támogatási arány is elérhető.
• • A kifizetések felgyorsítására a hitelesített számlamásolatok benyújtása alóli felmentés összeghatárát 100 e Ft-ról 500 e Ft-ra emeltük a 25 MFt feletti támogatással megvalósuló projektek esetében. Ez a kedvezményezettek elszámolásainak gyorsabb átfutását tette lehetővé.
• • Speciális szabályok az időközi kifizetésekre: költségek összefoglalója, online számlanyomtatvány-kitöltő alkalmazása, átalánymódszertan kidolgozása az ERFA-projektekre
• • A pénzügyi biztosítékokhoz kötődő kötelezettségek enyhítése:
– a kedvezményezetteknek nem kell azonnali beszedési megbízással meghatalmazni a közreműködő szervezetet,
– a nonprofit szervezetekre nem vonatkozik a biztosítékadási kötelezettség,
– a biztosíték-adási kötelezettség alóli kivétel 10 millió Ft-ról 25 millió Ft-ra nőtt,
– a fokozatos biztosítékadás is lehetséges: nem kell a teljes jóváhagyott támogatás erejéig, elég mindig az aktuálisan igényelt finanszírozás erejéig.
• Az NFÜ intézkedéseinek egyes elemeit, elsősorban a késedelmi kamatot, illetve az előlegfolyósítást nemzetközi fórumokon is jó gyakorlatokként említik.
Nem pénzügyi jellegű intézkedések
• • Eljárási alapelvek meghatározása: olyan eljárási garanciákat fogadtak el, amelyek védik a projektgazdák alapvető érdekeit (pl. jogszabályok megtartása és másokkal való megtartatása,
• egyenlő bánásmód, tisztességes ügyintézéshez és határidőben hozott döntéshez való jog, jóhiszeműség, költségtakarékosság).
• • Biztosítéki terhek enyhítése: a biztosítékmentes kör alanyait és összeghatárát kiterjesztettük: mentesül a biztosítéknyújtási kötelezettség alól a közhasznú szervezetnek minősített nonprofit gazdasági társaság, az 50 millió forint alatti támogatásban részesülő projekt, valamint lehetőség nyílik a lépcsőzetes biztosítéknyújtásra is.
• • A gazdaságfejlesztési támogatásoknál lehetségessé vált az árbevétel-növekedési elvárás átváltása létszámmegtartásra.
• • A projektkiválasztási folyamatot lényegesen felgyorsító normatív pályáztatási eljárást szélesebb körben alkalmazzuk, továbbá a normatív pályáztatás eljárásrendjét egyszerűsítjük, ami az átfutási időt csökkenti.
• • A hosszú átfutási idejű támogatási szerződések megkötése helyett normatív pályázatok esetében bevezettük az ún. támogatási okirat alkalmazását. Nem normatív pályázatok esetében is lehetőség nyílt a támogatási okirat alkalmazására. Ez azt jelenti, hogy a támogatási döntést követő három napon belül értesíteni lehet a kedvezményezettet, hiszen nincs szükség az ő aláírására.
• • Szűkítettük a pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek körét. Meghatároztuk azokat a tipikus mellékletfajtákat, amelyek akár azonnal is elhagyhatók a pályázatokból. (Az irányító hatóságok dönthetnek az összes vagy néhány elhagyása mellett.)
• • Kezelhetőbbé tettük a pályázati felhívások módosításait a kedvezményezettek számára. A
• módosítást követően legalább 21 nap áll a pályázók rendelkezésére a pályázat beadásáig.
• • Egyszerűsítettük a dokumentumalapú ellenőrzéseket.
• • Felgyorsítottuk a szerződéskötéseket: egyes, korábbiakban a szerződéskötéshez és/vagy a pályázat benyújtásához kapcsolódó dokumentumokat csak az első kifizetéskor ellenőrizzük. Egyes igazolásokat elegendő az első kifizetési kérelem benyújtásakor rendelkezésre bocsátani (különösen fontos ez az önerő igazolásánál, mert ezzel növeljük a kedvezményezettek likviditását).
• • A szerződésmódosítások számának csökkentésére és az eljárás felgyorsítására egyértelmű szerződésmódosítási típusokat határoztunk meg, egyes esetekben pedig a szerződés
• módosítását egyszerű adatbejelentéssel váltottuk ki.
• • A szerződéskötési fázisba lépni képtelen projektek esetében a támogatásától való elállás lehetőségét egyértelműsítettük. (Ezáltal lehetőség van a forrás életképes projektekkel való lekötésére.)
• • Közlekedésfejlesztési kiemelt projektek esetében speciális „gyorsított” kiválasztási eljárásrendet vezettünk be.
Az elszámolható költségek csoportjainak egyszerűsítése
• Hatóságaink tervezik átalány használatát:
• Az indirekt költségek elszámolására (mind az ESZA, mind az ERFA esetében kialakítás alatt van az elszámolást megalapozó módszertan);
• A teljes projektköltség elszámolására egységköltség alapon.

Szerző: Világgazdaság Online
Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 

A cikk küldése e-mailben

×
Cikk címe:
Az NFÜ válasza cikkünkre
Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Mehet

A *-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Tisztelt Látogatónk!

 

Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.

Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

A hozzászólás mező nem fogad be HTML kódot, a sortöréseket automatikusan törli.
A képen látható ellenőrzőkód:
captcha
MEHET

Hozzászólásával együtt IP címe is rögzítésre kerül.

Részletes moderálási szabályzatunkat itt olvashatja.

BUX (zárva)

2010. március 11. 16:36
22 863,24
0.05%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
CHF/HUF 182.2 -0.014% CHF/HUF
EUR/HUF 266.49 +0.214% EUR/HUF
EUR/USD 1.37 +0.009% EUR/USD
USD/HUF 194.71 +0.018% USD/HUF
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
  • MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 1.77%
  • Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap 1.75%
  • CIB Pénzpiaci Alap 1.63%
Nemzeti boldogság Bundik Csaba
menedzsment tanácsadó
Viadrina Business School
Egy 143 államban végzett felmérés szerint Vietnám az ötödik helyezett a boldogság-index rangsorában. A felmérés eredményéből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni arról, hogy valójában mennyire boldogok az emberek. Ehelyett inkább arról árulkodik, hogy az egyes államok milyen hatékonyan képesek a természeti erőforrásokat a hosszú és boldog életvitel szolgálatába állítani. További írások itt találhatóak »
Orbán kettős beszéde Kóczián Péter
újságíró
Orbán korszakos programja nem más, mint időkérés. Azt üzeni: négy év alatt nem tudja teljesíteni az ígéreteket. További írások itt találhatóak »
Támadás az euró ellen Farkas István
közgazdász
A forint erősödése jó hír mindazoknak, akik forint bevételekből eurót vásárolnak: az importőrök olcsóbban jutnak áruhoz, - ez pedig az inflációra is jótékonyan hat - a devizahitelesek kevesebb forinttal vásárolhatják meg a törlesztéshez szükséges eurót. Kicsit beárnyékolja a képet, hogy az energiahordozók dollárban kifejezett ára persze nem az euró gyengülését követi, és az exportőrök árbevétele is kisebb lesz. További írások itt találhatóak »
3 havi teljesítmény közepes kockázat (kiegyensúlyozott)
  • OTP Magánnyugdíjpénztár 2.96%
  • Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár 2.88%
  • AEGON Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár 2.59%
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • A Fidesz és szövetségeseinek választási megállapodása - Fotók: Darnay Katalin

  • Huszárok a Nemzeti Múzeum előtt - Fotók: Darnay Katalin

  • Orbán Viktor a VOSZ rendezvényén - Fotó: Darnay Katalin

  • A Greenpeace és a Levegő Munkacsoport a használatarányos útdíj bevezetését sürgeti - Fotó: Kallus György

  • Nyolcvanadik Genfi Autószalon

  • Utazás 2010 kiállítás - Fotók: Kallus György

Előző
Következő
  • Orbán: egységes, nem koalíciós kormány kell!

    Orbán: egységes, nem koalíciós kormány kell!

  • Szemmel irányítható kütyük

    Szemmel irányítható kütyük

  • Orbán Viktor gazdaságpolitikai tervei!

    Orbán Viktor gazdaságpolitikai tervei!

  • A Deloitte vezérigazgatója a Postabank-perről, felelősségről - videó

    A Deloitte vezérigazgatója a Postabank-perről, felelősségről - videó

  • Videó: A kampánynak az ég világon semmi értelme nem lesz

    Videó: A kampánynak az ég világon semmi értelme nem lesz

  • Auto Bild City Driver 2009, döntő

    Auto Bild City Driver 2009, döntő

Előző
Következő