VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

GAZDASÁG / GAZDASÁGPOLITIKA

Róna Péter: Szükségünk lesz az IMF jóindulatára

2010. 7. 30. 11:46|Utolsó módosítás: 2010. 7. 30. 11:57|Gazdaság » Gazdaságpolitika
Az új Széchenyi Tervet üdvözli, a Valutalappal és az EU-val folytatott tárgyalások félbeszakadása miatt viszont aggódik Róna Péter közgazdász, aki a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának nyilatkozott csütörtök este. Korábban más közgazdászok is elemezték a helyzetet a Közbeszéd stúdiójában, véleményük sok esetben és számos hangsúlyban eltér egymástól.

Mik ezek?

×

A sorban látható gombokkal a webes közösségi hálózatokon - iWiW, Facebook - fejezheted ki egy kattintással tetszésedet vagy
oszthatod meg a cikkel kapcsolatos véleményedet ismerőseiddel.

"Tetszik" / "Like" gomb. Ezzel a gombbal a Facebookon fejezheted ki tetszésedet a cikkel kapcsolatban - üzenőfaladon
egyszerűen csak annyi jelenik meg, hogy kedveled ezt a cikket. Ha most éppen be vagy jelentkezve a Facebookra, akkor azt is
látod, hogy ismerőseid közül valakinek tetszett-e már ez az írás. Ha nem vagy bejelentkezve, a gomb megnyomása után ezt
egyszerűen megteheted. (Ez a gomb tényleg csak egy szimpla tetszésnyilvánítás - ha a cikkel kapcsolatban egyből véleményt is
megosztanál, akkor használd a cikk alatti szürke hátterű sorban található "Facebook" feliratot.)

"Megosztás az iWiW-en" gomb. Ezzel a gombbal a legnépszerűbb magyar közösségi oldalon, az iWiW-en tudsz tartalmat
megosztani. A felugró ablakban beírhatod véleményedet is, és ha épp nem vagy bejelentkezve, egyben azt is megteheted.

Üdvözlöm, helyes lépés - így jellemezte röviden az Orbán-kormány által bejelentett második Széchenyi Tervet Róna Péter közgazdász a Közbeszédben. Hozzátette: régóta nyilvánvaló, hogy a hazai kis- és középvállalatok felkarolása és buzdítása a kiút a jelenlegi válságból. "Minden olyan terv és elképzelés, ami ezt előmozdítja, szerencsés" - mondta a szakember.

Szükségünk lesz a jóindulatra 

Az IMF és az EU-tárgyalások kapcsán ugyanakkor kritizálta a kormányt. "Nem tartom helyesnek, hogy megszakították és ahogy megszakították a tárgyalásokat az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal. Ennek nincs értelme. Vannak nézetkülönbözetek, vannak megoldandó problémák, de nem kell sem az EU-ból sem a Valutaalapból mumust csinálni. Komoly problémáink vannak a nemzetgazdaság területén, nem lesz könnyű a kilábalás, minden jóindulatra és segítségre szükségünk lesz" - érvelt Róna Péter.

Mást akar tőlünk az EU és mást az IMF

Az Európai Unió elsősorban amiatt aggódik, hogy Magyarország hatodik éve van folyamatosan ún. túlzott deficiteljárás alatt. Ha 2011-ben sem sikerülne a költségvetési hiányt a bruttó hazai össztermék, a GDP három százaléka alá vinnünk, akkor az Unió - a jelenleg érvényes szabályok szerint - kénytelen lenne megvonni Magyarországtól a közösségi támogatásokat. Ezzel például megoldhatatlanná válna a kormányzat azon terve is, hogy a Széchenyi Terv érdekében átcsoportosítja az uniós forrásokat - érvelt Róna Péter.

Azzal kapcsolatban, hogy az IMF hitelmegállapodás kapcsán milyen gazdasági mutatókat kérhet jogosan a Valutaalap hazánktól, a szakember úgy látja: amíg vissza nem fizetjük a hitelt, addig a pénzügyi szervezetnek joga van a 2008-ban vállalt mutatók teljesítését ellenőrizni.

Úgy látja: jogosan kérdezhettek rá a legutóbbi tárgyaláson a jövő évi költségvetés sarokszámaira, illetve arra is, hogy miként teljesítjük idén a 3,8 százalékos költségvetési hiánycélt, mivel számításaik szerint  három tized százalék ebből nehezen lesz teljesíthető ( Szijjártó Péter , a miniszterelnök szóvivője a Duna Televízió szerda esti adásában beszélt arról, miért nem kíván és nem tud egyelőre költségvetési sarokszámokat  közölni a kormány - a szerk.).
 
Nem a Valutaalap rugalmatlan, hanem az uniós cipő szorít?

Róna Péter - reagálva a Valutaalap rugalmatlanságát bíráló nemzetközi véleményekre - kijelentette: esetünkben a rugalmatlanság nem a Valutaalaptól jön, hanem abból fakad hogy Magyarországnak jövőre mindenképpen teljesíteni kell a három százalékos hiánycélt az uniós szabályok miatt. Ahhoz pedig, hogy ezt hitelt érdemlően hozhassuk jövőre, idén tudnunk kell tartani a 3,8 százalékot.  "Az IMF nem ragaszkodik sem a háromhoz, sem a 3,8 százalékhoz. De ha az EU a támogatások visszavonására kényszerül, mert nem hoztuk a három százalékot, akkor az egész dolog borul" - fejtette ki álláspontját Róna Péter a Duna Televízióban. 

Szerző: Duna Televízió
Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 

A cikk küldése e-mailben

×
Cikk címe:
Róna Péter: Szükségünk lesz az IMF jóindulatára
Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Mehet

A *-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

HOZZÁSZÓLÁSOK

  • 4. nemtom2010. 8. 1. 11:05

    A jegybankelnök fizetése, meg azért került a FIDESZ által szóba, mert azt talán te is fel tudod fogni.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Róna Péter: Szükségünk lesz az IMF jóindulatára


    A jegybankelnök fizetése, meg azért került a FIDESZ által szóba, mert azt talán te is fel tudod fogni.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 3. nemtom2010. 8. 1. 11:02

    Lemaradt a folytatás:

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Róna Péter: Szükségünk lesz az IMF jóindulatára


    Lemaradt a folytatás:

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 2. nemtom2010. 8. 1. 10:59

    Kedves Agricola Először is rögzítsünk néhány alapvetően fontos tényt: az Államadósság Kezelő Központ 2010 januári adatai szerint jelenleg a magyar állam (a központi költségvetés) bruttó adóssága majdnem 19 400 milliárd forint. Ez az összeg önmagában szinte felfoghatatlanul nagy

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Róna Péter: Szükségünk lesz az IMF jóindulatára


    Kedves Agricola Először is rögzítsünk néhány alapvetően fontos tényt: az Államadósság Kezelő Központ 2010 januári adatai szerint jelenleg a magyar állam (a központi költségvetés) bruttó adóssága majdnem 19 400 milliárd forint. Ez az összeg önmagában szinte felfoghatatlanul nagy

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 1. Agricola2010. 7. 31. 08:28

    Nem lesz könnyű a kilábalás, minden jóindulatra és segítségre szükségünk lesz.

    De éppen ez a segítőkészség és jóindulat nem érzékelhető a tárgyalópartnerek részéről.

    Miért kötötték az ebet a karóhoz a jegybankelnök hatalmas fizetésének sérthetetlensége mellett?

    Hazánk a huszonhét EU-tagország közül jelenleg az ötödik vagy hatodik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal büszkélkedhet.

    Mégis velünk keménykednek és velünk akarnak irgalmatlanul példát statuálni.

    Ez nem vall egy tárgyilagos szakmai szemléletre, inkább egy arrogáns, irántunk mérhetetlenül rosszindulatú szemléletet tükröz.


    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Róna Péter: Szükségünk lesz az IMF jóindulatára


    Nem lesz könnyű a kilábalás, minden jóindulatra és segítségre szükségünk lesz.

    De éppen ez a segítőkészség és jóindulat nem érzékelhető a tárgyalópartnerek részéről.

    Miért kötötték az ebet a karóhoz a jegybankelnök hatalmas fizetésének sérthetetlensége mellett?

    Hazánk a huszonhét EU-tagország közül jelenleg az ötödik vagy hatodik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal büszkélkedhet.

    Mégis velünk keménykednek és velünk akarnak irgalmatlanul példát statuálni.

    Ez nem vall egy tárgyilagos szakmai szemléletre, inkább egy arrogáns, irántunk mérhetetlenül rosszindulatú szemléletet tükröz.



    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Tisztelt Látogatónk!

 

Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.

Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

A hozzászólás mező nem fogad be HTML kódot, a sortöréseket automatikusan törli.
A képen látható ellenőrzőkód:
captcha
MEHET

Hozzászólásával együtt IP címe is rögzítésre kerül.

Részletes moderálási szabályzatunkat itt olvashatja.

CHF/HUF 221.03 +0.217% CHF/HUF
EUR/HUF 286.49 +0.564% EUR/HUF
EUR/USD 1.2815 -0.041% EUR/USD
USD/HUF 223.22 +0.269% USD/HUF
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Gergényi Péter meghallgatása - Fotók: Kallus György

  • Matolcsy György a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége rendezvényén - Fotók: Kallus György

  • Kiosztották a Magyar Termék Nagydíjat - Fotó: Vémi Zoltán

  • Megalakult a Terrorelhárítási Központ - Fotó: Kallus György

  • Misszióvezetői értekezlet - Fotó: Kallus György

  • Megkezdődött az önkormányzati választások kampánya - Fotók: Kallus György

Előző
Következő
  • Orbán napirend előtt a bankadóról és az IMF-hitelről

    Orbán napirend előtt a bankadóról és az IMF-hitelről

  • Csányi Sándor szerint lehetne rugalmasabb is az IMF

    Csányi Sándor szerint lehetne rugalmasabb is az IMF

  • Magyarországon elhúzódó recesszióra lehet számítani

    Magyarországon elhúzódó recesszióra lehet számítani

  • A pálinkaforradalom 2002-ben volt, nem most!

    A pálinkaforradalom 2002-ben volt, nem most!

  • Kisbenedek Péter MABISZ elnök a pénzintézeti adóról

    Kisbenedek Péter MABISZ elnök a pénzintézeti adóról

  • Microsoft Kinect

    Microsoft Kinect

Előző
Következő

BUX (zárva)

2010. szeptember 6. 16:36
23 176,15
1.33%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
Likviditási alap 3 havi teljesítmény
  • Takarék Invest Likviditási Nyíltvégű Befektetési Alap 1.32%
  • Raiffeisen Likviditási Alap 1.07%
  • CIB Hozamgarantált Betét Alap 1.07%
  • Budapest Bonitas Befektetési Alap 0.98%
  • OTP Tőkegarantált Pénzpiaci Alap 0.95%
Kanyar a KKV szektor felé Oszkó Péter
volt pénzügyminiszter
Az egyébként szép számban adódó feladatok közül azok inspirálnak leginkább, amelyek valamilyen módon kötődnek belföldi vállalkozások fejlesztéséhez és növekedéséhez, a hazai kis- és középvállalkozói szektor, illetve általában a hazai gazdaság és gazdasági szereplők megerősítéséhez. További írások itt találhatóak »
(Sz)ámítástechnika Farkas István
közgazdász
A nyugdíjrendszerek ellentmondásainak enyhítése tehát mindenképpen távlatos és generációk közötti kapcsolatokat érintő lépéseket követel. Az EU hezitálása nem csak azért érthető – amire sok elemző utal – hogy nem kíván újabb kiskapukat nyitni a maastrichti kritériumok falán, hanem azért is, mert a prezentációs érv újabb és újabb kívánalmakat is felvethet. További írások itt találhatóak »
A nem egységes európai piac Kóczián Péter
újságíró
Az Európai Unió régebbi tagállamainak nem kell ugyanazokat a követelményeket teljesíteni, mint a velünk együtt csatlakozottaknak. További írások itt találhatóak »
Fekete, fehér - igen? Nem Essősy Zsombor
vezérigazgató
MAPI Zrt.
A második sorban ültem, tőlem balra, az elsőben a miniszterelnök. A pulpituson a holland cégvezető az induló beruházás hátterét részletezte. Lám, egy vérbeli multi: két kontinens, Európában 16%, az USA-ban 26% piaci részesedés, 13.100 alkalmazott… További írások itt találhatóak »
3 havi teljesítmény közepes kockázat (kiegyensúlyozott)
  • Aranykor Nyugdíjpénztár 3.14%
  • Dimenzió Magánnyugdíjpénztár 2.86%
  • Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt 2.85%
  • OTP Magánnyugdíjpénztár 2.75%
  • HONVÉD Nyugdíjpénztár 2.63%