Cégvilág

Lefékezett a TriGranit

Leállított vagy elhalasztott több nagyberuházást a TriGranit, mert hiába áll jól a bérbeadással, a bankok nem tudták megoldani a finanszírozást, így a cégcsoport futó és tervezett projektjeinek összértéke a másfél évvel ezelőtti nyolcmilliárd euróról négymilliárdra csökkent – mondta lapunknak Nyúl Sándor operatív vezérigazgató, megerősítve azt a nyilatkozatot, amelyet Demján Sándor elnök adott a Financial Timesnak. „Egyes projekteknél megnyújtottuk az ütemezést, létszám-racionalizálásra is sor került, és több alvállalkozónak, kiesnek megrendelések” – ismerte el a vezető.

Budapesten ennek megfelelően folytatódik a Millenniumi Városközpontba tervezett újabb irodaház (Millennium Gate) kivitelezése, de felfüggesztették az oda gondolt szállodaprojektet, illetve nem kezdődik meg a Nyugatinál lévő WestEnd 2. vegyes funkciójú központ építése, noha a bérlői oldalról nagyon erős az érdeklődés.

Külföldön különösen a romániai projektek érzik meg a viszszafogást, hiszen különböző okok miatt leállt a bukaresti Esplanada óriásberuházás és a brassói bevásárlóközpont is, viszont már a tervezett ütemben zajlik az építkezés Constantában. A vezérigazgató szerint közel vannak a finanszírozás véglegesítéséhez a zágrábi bevásárlócentrumnál, ott korábban egyetlen bankkal kellett egyeztetni, most többel – remélhetőleg sikerrel. Lengyelországban jól haladnak a krakkói Bonarka City Center kivitelezésével, de újabb projektet egyelőre nem indítanak más vidéki városban.

A cég életében külön fejezet Oroszország, hiszen egyszerre három vonalon is érdekelt a hatalmas piacon. A moszkvai Mozaica bevásárlóközpont esetében a zágrábihoz hasonló tárgyalásokat folytatnak, ám a többi beruházást felfüggesztették. Egyelőre nem tudni, miként folytatódik az együttműködés a GazprombankInvest céggel, ugyanis a Gazprom orosz gázmonopólium úgy határozott, eladja bankrészlegét, a Gazprombankot, így nyilván annak befektetési részlege is új kézbe kerül. A döntést Andrej Kruglov, a társaság pénzügyi-gazdasági igazgatója jelentette be még ősszel, s most arra várnak, hogy elkészüljön a vagyonértékelés.

A finanszírozási környezet megváltozásáról szólva Nyúl Sándor azt mondta: korábban még elég volt a 20 százalékos saját tőke is, ez most felmehet 30-35-re is. A tőkepiaci viszonyokról szólva Szabó Zsolt befektetési vezérigazgató hozzáfűzte: sokkal könnyebb helyzetben voltak a fejlesztők a múlt év elején, akkor még egyszerűen és gyorsan jutottak hitelekhez, mára a helyzet gyökeresen megváltozott.

A TriGranit bejelentésével egy időben került nyilvánosságra, hogy a cég 25 százalékos tulajdonosának, az osztrák Immoeastnek az anyavállalata, az Immofinanz 130 millió euró értékű eszköztől vált meg – ugyancsak a válságra hivatkozva. Az év végéig ezenkívül 100 millió, az üzleti év jövő év áprilisában bekövetkező lezárásáig még további 150 millió euró értékű eladást kell lebonyolítania ahhoz, hogy talpon maradjon. Az Immoeast néhány hete jelentette be, hogy 4,2 milliárdról 2 milliárdra csökkenti futó és tervezett projektjének értékét.

Néhány hete – a finanszírozási nehézségekre hivatkozva – a Plaza Centers is bejelentette, hogy 32 projektjéből 26-ot leállít vagy elhalaszt. Orosz fejlesztők – például a Russian Land és az LSR is – halasztásokról döntöttek, más befektetők egyszerűen elálltak különféle félig kész vagy előkészületben lévő projektek megvásárlásától.

Kapcsolódó cikkek