Világgazdaság Online

A támogatásokra a különböző fejlesztési célok szerinti operatív programok (OP) keretében lehet pályázni, így például a Gazdaságfejlesztési OP hivatott a vállalkozások számára közvetlen forrást biztosítani, még például a KÖZOP a közlekedésfejlesztési projekteket finanszírozza. A tematikus programokon kívül, minden régiónak külön is létezik ilyen fejlesztési programja, összesen hét regionális operatív programot alkotva. Ebben az összeállításunkban ezeket az operatív programokat vizsgáltuk összesítve és az egyes magyar régiókra is lebontva. (Az utolsó adatfrissítés: 2010. 11. 1.)

Majdnem 4000 milliárd maradt 2013-ig

Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT 2007-2013) eredetileg előirányzott Brüsszelből lehívható keretösszeg megközelítőleg 6 700 milliárd forint, amely kiegészülve a magyar nemzeti hozzájárulással kiadja az ÚMFT euró árfolyamtól függő 7800 milliárd forintos becsült összegét. A sikeres pályázóknak az eltelt majdnem négy évben hozzávetőlegesen 1123,4 milliárdot, azaz mindössze a keret 14,37 százalékát fizették ki. Ez nem jelenti, hogy a fennmaradó összeget teljesen új projektekre lehet fordítani, ugyanis a megítélt támogatások összege összesen már több mint 3 625 milliárd forintot tesz ki, amely a teljes keret majdnem felét jelenti. Ebből a MOL 2009-es árbevételénél éppen 400 milliárd forinttal magasabb összegből szerződésben rögzített 3 260 milliárd forint, a keret 41 százaléka. Ezek az adatok arról tanúskodnak, hogy a kormányváltás nehézségei ellenére legutóbbi, májusi jelentésünk óta ütemesen növekedett mind a megítélt, mind a leszerződött összeg. E tény az intézményrendszer működőképes részének mindenképpen dicséretére válik.

Alacsony kihasználtság a gazdaságfejlesztésben

Az operatív programok közül a forrásokat a Közlekedés OP-ban (KÖZOP) kötötték le a legnagyobb mértékben, ahol a megítélt támogatás aránya már túllépte a 64 százalékot és a kifizetésekben továbbra is átlag felett teljesít. Ennek mintájára arányaiban a legtöbb lehetőség a Gazdaságfejlesztési (GOP), valamint Környezet és Energia (KEOP) programokban van 29,8 és 31,15 százalékos forráslekötöttségnél. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség adatai szerint a kifizetések arányai – bár tavasz óta javultak – továbbra is hagynak kívánnivalót maguk után. A KEOP pályázóit még mindig nem örvendeztette meg a keret 3 százaléka sem és a 10 százalék alatti aránnyal lassúnak tűnik az elmés nevű Társadalmi Infrastruktúra program (TIOP) is. Ismételjük, összességében a hétéves költségvetési ciklus negyedik évének vége felé összesen 1123,4 milliárd forintot kaptak a pályázók, ami a keret  14,37 százaléka. Ezt négy év alatt sikerült elérni, ami igen „sajátos” módja a gazdaság felpörgetésének különösen, ha eszünkbe jutnak a válság kitörésekor elhangzott stimuláló összegek számszerű ígéretei az akkori kormányzat részéről.

 A konkrét összegeket nézve a KÖZOP toronymagasan vezet 1228 milliárd forint megítélt támogatással és több mint 330 milliárd aszfalttá vált pályázati pénzzel, ám nem feledve a szabálytalan közbeszerzések miatti időszakos leállást. Az arányokat is figyelembe véve a KEOP 38 milliárd és a TIOP 54 milliárd forint kifizetett összege merenghet mostoha sorsán a skála másik végén. A TÁMOP pályázatokban a fél évvel korábbihoz képest javult a kifizetések aránya.

Pest megye az első, Közép-Dunántúl az utolsó

A régiók versenyében a kifizetéseket tekintve éppen az a Közép-Magyarország áll a legjobban, amely relatív fejlettsége miatt konvergencia régiónak sem minősül (a konvergencia régiók bizonyos támogatások esetében magasabb támogatási arányt élveznek). Rekordszámú, több mint 4944 projekttel összesen 1000 milliárd forintot meghaladó odaítélt támogatással az ország Pest megye központúsága félév múltán is megkérdőjelezhetetlen. Észak- és Dél-Alföld kissé javított Pest megyéhez viszonyított helyzetén, de megítélt támogatásaik összege így is az első helyezettének fele körül szóródnak. Az utolsó helyet nagy küzdelemben, 10 milliárd forintos különbségnek köszönhetően vette át Észak-Magyarországtól a Közép-Dunántúl. Észak-Magyarországon az elmúlt félévben majdnem megduplázódott a kifizetések összege, így eshetett, hogy a Balatontól északra fekvő területek 96 milliárd forintja kevésnek bizonyult. A két régió közötti kifizetési különbség a közép-dunántúli TÁMOP és TIOP projektek számlájára írható.

Vaktölténnyel vadkacsára

Sajnos ezúttal is kijelenthetjük, hogy a támogatási összegek túlnyomó része még várat magára. Klasszikus gazdaságpolitikai problémával szembesültünk: egy magyar kormány hiába határozza el, hogy ha már az MNB-n keresztül nem teheti, akkor az uniós források átcsoportosításával, felpörgetésével juttat pénzt a gazdaságba. Mire kijelölik a célpontokat, a döntés átfut az intézményrendszeren és megszületnek a legendásan bonyolult pályázati kiírások, majd pedig ténylegesen kifizetik a pénzt, a körülmények már talán túl is haladták az intézkedést. Képzeljünk el egy olyan vadkacsa vadászatot, ahol minden kacsa gyorsabb, mint a vadász lövése. Ilyen a kiterjedt bürokráciával szerencséltetett gazdaságpolitika.

Tágabb összefüggésben is komoly átgondolásra szorul a jelenlegi rendszer, hiszen világosan látszik, hogy már a pályázati rendszerhez fűződő végső célkitűzéseinkkel is gond van. A növekedési cél szóra sem érdemes, értelmezhetetlen. A foglalkoztatás növekedésére vonatkozó cél pedig nem teljesül. Szemléltetésül: a foglalkoztatási ráta az ÚMFT elindulása óta megadóan csordogál lefelé. Jelenleg ez 49,2 százalékra csökkent a 15 és 74 év közötti népesség körében a 2006 végi 51,2 százalékról. Riasztó és rossz üzenetet hordoz, hogy a tényleges csökkenés a 40 év alatti (!) korosztályban következett be, ott viszont cserébe az összes korosztályban. Nem túl lelkesítő a helyzet az idősebbek között sem. Megjelent az Eurostat legfrissebb regionális jelentése, amelyben összesítették az 55 és 64 év közötti korosztály foglalkoztatási rátáját szerte az Unióban (2004-2008 időszak, de válság után sem tételezhetünk fel kedvezőbbet).  Az EU hét legalacsonyabb foglalkoztatású régiójából nem kevesebb, mint három Magyarországon található (Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország). Észak-Magyarországon ráadásul ez nagyarányú népességcsökkenés mellett figyelhető meg. A végső eredmények, illetve azok hiánya komolyan megkérdőjelezi a pályázati rendszer és a támogatott tevékenységek célszerűségét. Számos figyelemre méltó helyi fejlesztési koncepció létezik, amint azt a győri Széchenyi István Egyetem példája is bizonyítja. Másfelé tekintve azonban sajnos lehetetlen nem észrevenni, hogy a pályázati konstrukciók egy részét szerte az országban a puszta működés finanszírozására használják.

Ideje lenne belátni, hogy nem történik csoda attól, hogy uniós forrásokat öntünk egyébként is fenntarthatatlan gazdasági struktúrákba. A támogatások felhasználását még azelőtt célszerű átstrukturálni, mielőtt az EU kohéziós politikájának változása bekövetkezik.  A változás pedig nem kérdés, mivel az EU költségvetés nettó befizető tagországaiban ciklusonként erősödő hajlandóság mutatkozik a költekezés visszaszorítására. A 2011-ben soros EU elnökséget betöltő Magyarország számára jó lehetőség kínálkozik egy – akár az eddigi gyakorlattól jelentősen különböző – új támogatási politika napirenden tartására.

Egyetértek Benczes István Káldor-díjas közgazdásszal, aki egy konferencián a feszített költségvetésű tagállamokkal kapcsolatban rámutatott: „az Uniót jelenleg nem a Duna Stratégia vagy bármi más érdekli, hanem az, hogy ki fizeti a számlát, ha baj van”. Ilyen körülmények között naivitás lenne azt hinni, hogy pont az EU költségvetésének 35,7 százalékát kitevő kohéziós politika kerülné el a döntéshozók figyelmét. Ennek megfelelően több uniós tagállam is fogadókészséget mutathat a támogatási politika megreformálására. Mikor eljön a pillanat, az kerül lépéselőnybe, aki felkészült rá és kidolgozott koncepcióval rendelkezik.