Korábban egy TikTok-videóból kiderült, hogy az európai uniós ügyekért felelős miniszternek megvan Michael Jackson telefonszáma. Arra a kérdésére, hogy ki a leghíresebb ember a telefonkönyvében, Bóka János a feltöltött videóban úgy válaszolt, hogy Michael Jackson, de „sajnos egy ideje már nem veszi fel”.

A Mandiner rákérdezett, hogy a miniszternek mi okból volt meg a néhai popsztárnak a telefonszáma? Erre a politikus csupán ennyit mondott: 

Azért, hogy tudjunk beszélni, hogyha mind a ketten fontosnak tartjuk.

A bevezető könnyedebb kérdés után az európai uniós ügyekért felelős miniszter arról is beszélt, hogy a kohéziós pénzek 10,2 milliárd eurójának és a RepowerEU-előleg 920 millió eurós előlegének feloldása a 2018 eleje óta tartó szisztematikus munka első gyümölcse. „Azóta a kormány Európa-politikai gépezete, amely jó néhány minisztérium, számos politikus és rengeteg szakértő kolléga együtt­működését igényli, folyamatos kampányüzemmódban dolgozik azért, hogy érvényesíteni tudjuk az érdekeinket” – mondta a miniszter a lapnak adott interjújában.

20230831 Budapest 
Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára
Fotó: Mirkó István MI
Magyar Nemzet20230831 Budapest Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkáraFotó: Mirkó István MIMagyar Nemzet
Fotó: Mirkó István

Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban Bóka azt mondta, bár Ukrajna a korrupció és a kisebbségvédelem ügyében átfogó törvényjavaslatokat fogadott el az EU-csúcs előtti utolsó hetekben, ezekkel nem orvosolták az aggályokat. Hozzátette:

Ami a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetét illeti: az elfogadott ukrán szabályozás nem jelent érdemi előrelépést.

Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország nem zárkózik el Ukrajna támogatásától, azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „többször kérte, legyen stratégiai vita arról, hogy megvalósultak-e az Kijevvel kapcsolatos célkitűzései, illetve van-e még reális esély arra, hogy a jövőben megvalósuljanak. Ez a stratégiai vita eddig érdemben nem zajlott le”. Bóka szerint amint ez megtörténik, akkor lehet rátérni arra, hogy „az európai Ukrajna-stratégiát milyen intézményrendszerben, milyen forrásokkal, milyen eljárási szabályok mellett lehet finanszírozni”.

Arról, hogy Magyarország a február elsejei EU-csúcson meg fogja-e szavazni a költségvetési felülvizsgálatot anélkül, hogy bármilyen pénzt felszabadítanának neki, azt mondta, hogy 

Olyan forgatókönyvet nem tudok elképzelni, hogy Magyarország változtatás nélkül elfogadjon egy olyan felülvizsgálati javaslatot, amelyet decemberben már elutasított.

Az Európai Tanács  2024-es soros elnökségével kapcsolatban elmondta, hogy Magyarország már tagja a Spanyolországgal és Belgiummal kiegészülő trióelnökségnek, amelynek van egy elfogadott programja. A trió prioritásaival kapcsolatban elmondta, hogy „az Európai Unió globális versenyképességéhez a globális kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokon, a konnektivitáson keresztül tudunk hozzájárulni. A demográfiai kihívások kezelésére a magyar recept a családpolitikai modellünk.”