A palesztinok mellett kiálló diákok pénteken elfoglalták a tekintélyes Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének (Institut d’études politiques de Paris, röviden Sciences Po) főépületét, szemeteskukákkal, falapokkal és kerékpárokkal építettek barikádokat a bejáratok elé.

Az egyetemfoglalás átterjedt a francia elit iskolájára / Fotó: AFP

A France 24 tudósítása szerint a tiltakozók az épület ablakaiból kiabáltak támogató jelszavakat és plakátokat lógattak ki „Mindnyájan palesztinok vagyunk” felirattal.

Az egyetemfoglaló tiltakozások az Egyesült Államokban kezdődtek, de átterjedtek Párizsra is, a Sciences Po diákjainak tüntetését két nappal korábban a rendőrök oszlatták fel az intézmény egyik színházában. A rendőrséget az iskola vezetői hívták ki. Itt végzett többek között Emmanuel Macron elnök és Gabriel Attal kormányfő is.

A helyzetet tovább fokozta, hogy 

Izrael mellett tüntetők is megjelentek a híres iskola bejáratánál.

Közülük többen a túszok fényképeit hozták magukkal, és azonnali szabadon bocsátásukat követelték.

Rohamrendőrök választották szét a két szembenálló csoportot, együttesen mintegy kétszáz embert.

A portál emlékeztetett rá, hogy 

a gázai háború élesen megosztja Franciaországot is,

amely a legnagyobb muszlim és zsidó népességgel rendelkezik Nyugat-Európában. A hatóságok eleinte be is akarták tiltani a palesztinok melletti tüntetéseket, és jócskán megugrott az antiszemita cselekmények száma.

A szerdai rendőrségi beavatkozás után az intézmény vezetősége lezárta az összes épületet, és távoktatást vezetett be. „Élesen elítéljük ezeket a diákakciókat, amelyek megakadályozzák az intézmény megfelelő működését, és büntetik a Sciences Po diákjait, tanárait és alkalmazottait” – írta közleményében az egyetem adminisztrációja.

A közlemény szerint mintegy hatvan tiltakozó volt az elfoglalt épületben, és a vezetőség tárgyalt a diákok képviselőivel, hogy „megpróbáljanak párbeszéd útján kiutat találni a helyzetből”.

Egy csak Louise-ként azonosított tiltakozó elmondta a portálnak, hogy az amerikai diákok fellépéséből merítettek inspirációt. „De elsősorban a palesztinokkal vagyunk szolidárisak” – tette hozzá.