Meglepőnek tűnhet, de a két szemben álló fél a Közel-Keleten, Izrael és Irán katonailag nagyjából pariban van – állítja a GlobalFirepower nevű oldal, amely körülbelül hatvan ismérv alapján állít fel erősorrendet a világ hadseregei és a mögöttük álló gazdasági háttér figyelembevételével.
Az oldal elemzői a hadseregek erőfaktorait figyelembe véve kidolgozott egy mutatószámot, a PowerIndexet, amely minél kisebb, annál jobb az adott fegyveres erő helyezése. Irán PowerIndexe 0,2269, ez alapján a világ 14. legerősebb hadserege, Izrael pontszáma 0,2596, ami a 17. helyre elég.
Atomelőny
Izraelnek feltételezhetően több száz, nagyon komoly hatóerőt képviselő termonukleáris fegyvere van, amelyek célba juttatásához megvannak az eszközei,
- közép-hatótávolságú ballisztikus rakétái,
- lopakodó technikával felszerelt,
- negyedik-ötödik generációs repülőgépei és
- a rakétákat indító tengeralattjárói.
Ezt a GlobalFirepower index nem veszi figyelembe – holott ez a szempont mindent visz. Izrael az Atlanti-óceán déli részén már 1979-ben Dél-Afrika közreműködésével ki is próbálta termonukleáris fegyverét, amely a Vela-incidens néven került be a történelembe.
Iránnak nincs atomfegyvere, de jelentős mennyiségű ballisztikus rakétája van, amellyel eléri a tőle mintegy ezer kilométerre lévő Izraelt.
Negyedik-ötödik generációs harci repülőgépe szintén nincs, és a Nyugattal hivatalosan a sah rendszerének 1979-es megdöntése, a kezdetben baloldalinak indult, majd a jobboldali klérus hatalomátvételével végződött folyamat óta közvetlen komolyabb gazdasági, fegyvervásárlási kapcsolata sincs.
Iráni skanzen
Emiatt az iráni fegyveres erők egyfajta skanzenérzést is keltenek. E sorok írója még a sah idejének utolsó szakaszában járt először sajtótudósítóként Iránban, láthatta a tiltakozó tömegek sakkban tartására használt, ma már múzeumi darab Chieftain harckocsikat, a történetükben csaknem a második világháborúig visszanyúló M113-as amerikai páncélozott csapatszállítókat vagy az immár csak néhány afrikai állam seregében szolgáló G-3-as hosszú, nehéz, de igen pontos és nagy erejű, 7,62 × 51 milliméteres NATO-töltényt kilövő német automata rohampuskákat.
A perzsa állam hadseregében még ma is hadrendben állnak a vietnámi háború idején elhíresült, amerikai gyártmányú (1979 előtt beszerzett) harmadik generációs F–4-es Phantom, F–14-es Tomcat (3+ generáció) harci repülőgépek vagy az Ukrajnából ismert Challenger–2-es harckocsik elődjei, az FV4102-es Chieftainek.
Szankciós önellátás
Ugyanakkor a perzsa államnak jelentős hadiipara van, ami a több évtizedes elzártság, a Teherán elleni nyugati szankciók következménye. Irán azzal kérkedik, hogy csaknem mindent gyárt, amire a hadseregének szüksége van. Ez érvényes a kisebb, vállról indított, néhány kilogrammos páncéltörő vagy légelhárító rakétáktól a harminc-ötven tonnás interkontinentális ballisztikus rakétákig a teljes spektrumra.
Teherán azzal dicsekszik, hogy van már hiperszonikus rakéta támadóeszköze is. Vajon ez is olyan, mint a 2013-ban leleplezett F–313-as „ötödik generációs” lopakodógép-projekt, amelyről kiderült, hogy
részben régi szovjet gépek alkatrészeiből összekókányolt, repülésképtelen makett,
amely kisebb volt, mint egy normál hasonló gép, és a pilótafülkéjébe be sem fért volna egy átlagos alkatú pilóta?
Az orosz kapcsolat
Irán az utóbbi időben felgyorsította fegyverbeszerzéseit Oroszországból. Ehhez Moszkva részéről hozzájárultak az ukrajnai háború kezdeti időszakában elkövetett súlyos hibák, a háborús szükségletek alultervezésétől a túlzóan optimista hadvezetés operatív tévedéseiig.
Oroszország kénytelen volt Irántól drónokat vásárolni, amelyek fejlesztését Teherán időben megkezdte, Moszkva viszont elkésett vele. A sikeres és viszonylag olcsó (darabja tízezer dollár) nagy hatótávolságú Sahid 131/136-os iráni drónt Oroszországban Gerany–2 néven alkalmazzák, gyártják. Sahid 136-osok alkották az Izrael elleni több száz légi támadóeszközzel végrehajtott támadás legnagyobb részét.
Még az afganisztáni háború aktív nyugati részvételű szakaszában a FlightGlobal szaklap feltételezése szerint egy Iránnak szállított oroszországi Kvant 1L222 Avtobaza elektronikus hadviselési (EW) berendezés kerítette hatalmába 2011-ben és szállította le Iránban egy repülőtérre az amerikaiak egyik, Afganisztán felett repülő szupertitkos felderítő drónját, az RQ–170-est. Teherán persze szétszedte és lemásolta az amerikai eszközt, amit feltehetően megmutatott oroszországi, kínai és észak-koreai hadmérnököknek is.
Az iráni mérnökök nem riadnak vissza a szemérmetlen koppintástól sem. Különlegesség: még az izraeliektől is mindenféle licencmegállapodás nélkül „vettek kölcsön” eszközöket, így a Rafael ADS által kifejlesztett-gyártott Spike-ot. Ezt a rakétát infravörös képalkotóval önállóan célra vezérelt páncéltörő tandem kumulatív töltettel vagy repesz-robbanógránáttal szerelték fel. Egyes változatait helikopterről vagy drónokról indították kiemelten fontos célszemélyek fizikai megsemmisítésére.
Izrael: stratégiai bizonytalanság
Persze a takarékos és céltudatos izraeli katonai tervezőktől, fegyverbeszerzőktől sem idegen a régi, jól bevált hadieszközök hasznosítása. A második világháborút követő időszak brit gyártmányú Centurion nehéz harckocsijairól leszerelték a lövegtornyot, és különféle modern harceszközöket, tornyokat, szállítóberendezéseket építettek a helyükre, amelyeket egészen századunk elejéig bevetettek az ellenük indított közel-keleti háborúkban. A még a második világháborúból származó Rolls-Royce-motor 2006-ban sem hagyta cserben őket.
Izrael most Macron elnök kedvenc taktikáját alkalmazza: stratégiai bizonytalanságban tartja Iránt, hogy intéz-e megtorló csapást ellene. Az eszközei megvannak hozzá, az irániak aligha tudnának olyan precíz rakéta- és légelhárító rendszerrel védekezni, mint Izrael.
