Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×VÁLLALATOK / EGÉSZSÉGÜGY
A betegek arra várnak, hogy meggyógyítsák őket, de egyre rosszabbak a körülmények, s a paraszolvencia sem tűnt el.
Az egészségügyi személyzet azt várja, hogy végre eleget keressen, már sem fizetésemelés, sem 13. havi bér nincs. Elfogadható körülmények között szeretne dolgozni, a mostani lepusztult intézmények helyett. A fenntartók azt szeretnék, hogy ha már nem hoz, akkor legalább ne vigyen szavazatot tőlük a gyógyítási feltételek miatt elégedetlen betegek köre, de nincs pénzük az intézmények rendbetételére. A kormány érzi az egyre harcosabb egészségügyi lobbi erejét, tart a jelentős szavazatvesztéstől.
Az igény mellett a cselekvés szükségessége is sürgető. Hiszen kiüresednek a kórházak, mivel a forráscsökkenés és a teljesítmény iránti érdektelenség következtében a változó költségeket visszafogva korlátozzák a betegellátást, és csökken a teljesítmény. Nagy baj, hogy kiüresednek az ellátások is. Ez a gyógyszer- és egyéb ráfordítás visszafogásában is testet ölt, ami az ellátás színvonalát rontja. Előbb korlátozzák a gyógyszerkeretet, mint hogy hatékonyabbá tennék a beszerzést.
Romlik az intézmények humánerőforrás-megtartó képessége. Egyre nagyobb az orvos- és szakdolgozói hiány a jelenlegi struktúrában.
Súlyos gond, hogy az Egészségbiztosítási Alapra (EA) terhelték a gyedet (inkoherens), s meg kell küzdeni azzal is, hogy a járulékbevétel csökkent. Eközben változatlan a biztosítási csomag és az egészségügyi intézményrendszer struktúrája. Felborult az egyensúly a források és a feladatok között.
Az igazgató szerint a tennivalók között a legfontosabb a biztosítási csomag és a források egyensúlyának helyreállítása, az ellátórendszer hatékony struktúrájának kialakítása és a humánerőforrás-krízis kezelése. Rövid távon konszolidálni kell a finanszírozást, és a nem munkához kapcsolódó adók bevonását is mérlegelni kell. Az EA-ból ki kell venni a gyermekgondozási díj finanszírozását. Középtávon meg kell teremteni a valódi elsődleges betegségmegelőzés rendszerét, költséghatékonysági elemzéseket kell végezni a legnagyobb kiadásokat okozó terápiákról, s fejkvóta típusú forrásallokációt kell bevezetni a régiókban.
Hosszú távon meg kell határozni az egyes betegségcsoportok támogatási mértékeit, a co-payment bevezetését. Szükséges továbbá a hatékony struktúra kialakítása. Sor kerülhet az extrém kis kórházak bezárására, elkerülhetetlen a háziorvosok kompetenciájának bővítése és az, hogy érdekeltté tegyék őket a betegek definitív ellátásában. Ösztönözni kell a kórház-integrációt, a kulcsfontosságú szakmai területeket jelentősen fejleszteni kell.
A humánerőforrás-krízist mérsékelheti a szakdolgozóképzés ösztönzése és bővítése, valamint a képzett szakdolgozók kompetenciáinak bővítése. Az orvosok röghöz kötöttségét pozitív és negatív ösztönzőkkel meg kell szüntetni, csakúgy, mint a közalkalmazotti státusukat. Egyébként az összes intézkedéssel elért megtakarításnak az ágazatban kell maradnia, amelynek jelentős részét bérfejlesztésre kell fordítani. Ez teszi lehetővé a paraszolvencia elleni kemény fellépést.
A cselekvés lehetősége adott, hiszen a fő kérdésekben megvan a szakmai konszenzus. S ha olyan politikai erő kerül hatalomra, amelyiknek meglesz a kétharmados parlamenti többsége, nem kell vesződni a politikai csatákkal.
A cikk küldése e-mailben
×HOZZÁSZÓLÁSOK
- 1. Szomszed032009. 11. 5. 07:59
"Sor kerülhet az extrém kis kórházak bezárására"
Jelentem a moderátornak!
Hogy minnél több magán kórház jöjjön létre
ahol a gazdag betegek akár napi 40-70 ezer forintot is képesek fizetni a gyógyulásért.
A paraszolvenciát egyedül az orvosok lennének képesek megszüntetni azzal, hogy nem fogadják el. Olyan orvos pedig nincs, vagy legalábbis annyi mint fehér holló!
Jelentem a moderátornak! ×
Tisztelt Látogatónk!
Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.
Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ
- Szöveg mérete
- Cikk továbbküldése
- Cikk nyomtatása
- Ossza meg!

KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Itt a Fidesz lehetséges kormánynévsora!
- Libatolvajozták Bajnait - A pofontól kijózanodtunk
- "Hazaáruló, hazaáruló" - Bajnai Mezőberényben, összefoglaló
- Újabb piramisjáték-gyanús ügyeket jelentett be a PSZÁF
- Magyarországra jön a kínai óriás
- Jó hír a nyugdíjpénztáraknak! Nézze meg, az Öné hogyan teljesít!
- Csődhelyzet - Kettészakadt az ország
- Rossz hír az MSZP-nek: a jobboldaliak inkább elmennek szavazni
- Gyes helyett utalványokat adnának a kismamáknak?
- Amerikai házra vágyik? - Vegyen egyet 10 dollárért!
BUX (zárva)
2010. március 12. 16:3615 perccel késleltetett adatok!
| CHF/HUF | 182.26 | +0.019% | ![]() |
| EUR/HUF | 265.79 | -0.049% | ![]() |
| EUR/USD | 1.38 | +0.523% | ![]() |
| USD/HUF | 193.25 | -0.737% | ![]() |
Kiemelt témák
Metro Kereskedelmi Kft. - az elmúlt évek árbevétele
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
- MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 1.74%
- Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap 1.74%
- Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap I Sorozat 1.55%
3 havi teljesítmény közepes kockázat (kiegyensúlyozott)
- Generali Magánnyugdíjpénztár 3.22%
- OTP Magánnyugdíjpénztár 2.96%
- Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár 2.88%






Árnyomás az árampiacon
Drámai zuhanásban a lakáspiac
Csányi birodalma: Kiútkeresés a válságból
Rekordalacsony ráta
Hungarikumok: világhír, de csak itthon
Spórolnak a Volánok
Megszorítások mindenhol
Árrobbanás előtt a hazai földpiac
Nyomul a PC-ipar
Erősödő keleti verseny
Ingatlanadó: újabb kudarc