Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×VÁLLALATOK / IPAR
A Richter nyeresége 22,8 százalékkal nőtt 2009-ben
2010. 2. 9. 07:13|Vállalatok » Ipar
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált, adózott nyeresége 22,8 százalékkal nőtt tavaly, 51,046 milliárd forintot tett ki - közölte a társaság kedden a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben.
A gyógyszeripari cég 2009-ben 267,344 milliárd forint árbevételt ért el, ami 13 százalékkal haladja meg az előző évit. Üzemi nyeresége 44,1 százalékkal 49,226 milliárd forintra emelkedett.
Csak a negyedik negyedévben a gyógyszergyár konszolidált, adózott nyeresége 13,62 milliárd forint volt, ami 2 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi bázisnál. A negyedéves értékesítés árbevétele 70,27 milliárd forintot ért el, ami 7,9 százalékkal haladja meg a 2008. negyedik negyedévit. Mind a negyedéves árbevétel, mind a profit meghaladta az elemzői várakozásokat. A jelentés szerint a jó eredményeket a társaság két legnagyobb export piacán, Oroszországban és az Egyesült Államokban elért árbevétel-növekedés magyarázza.A Richter egy részvényre jutó nyeresége (EPS) 2009-ben 2.746 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 2.222 forinttal.
Szerző: MTI Eco
A cikk küldése e-mailben
×HOZZÁSZÓLÁSOK
Tisztelt Látogatónk!
Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.
Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Itt a Fidesz lehetséges kormánynévsora!
- Libatolvajozták Bajnait - A pofontól kijózanodtunk
- "Hazaáruló, hazaáruló" - Bajnai Mezőberényben, összefoglaló
- Újabb piramisjáték-gyanús ügyeket jelentett be a PSZÁF
- Magyarországra jön a kínai óriás
- Jó hír a nyugdíjpénztáraknak! Nézze meg, az Öné hogyan teljesít!
- Csődhelyzet - Kettészakadt az ország
- Rossz hír az MSZP-nek: a jobboldaliak inkább elmennek szavazni
- Gyes helyett utalványokat adnának a kismamáknak?
- Amerikai házra vágyik? - Vegyen egyet 10 dollárért!
BUX (zárva)
2010. március 12. 16:3623 210,19
1.52%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
15 perccel késleltetett adatok!
| CHF/HUF | 182.26 | +0.019% | ![]() |
| EUR/HUF | 265.79 | -0.049% | ![]() |
| EUR/USD | 1.38 | +0.523% | ![]() |
| USD/HUF | 193.25 | -0.737% | ![]() |
Kiemelt témák
Metro Kereskedelmi Kft. - az elmúlt évek árbevétele
Angela Merkel
| Bajnai Gordon
| Barack Obama
| Ben Bernanke
| Bokros Lajos
| Dávid Ibolya
| Demszky Gábor
| Fodor Gábor
| Gordon Brown
| Gyurcsány Ferenc
| Lendvai Ildikó
| Mesterházy Attila
| Orbán Viktor
| Oszkó Péter
| Simor András
| Sólyom László
| Szili Katalin
| Veres János
| Vlagyimir Putyin
| Vona Gábor
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
- MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 1.74%
- Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap 1.74%
- Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap I Sorozat 1.55%
Egy 143 államban végzett felmérés szerint Vietnám az ötödik helyezett a boldogság-index rangsorában. A felmérés eredményéből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni arról, hogy valójában mennyire boldogok az emberek. Ehelyett inkább arról árulkodik, hogy az egyes államok milyen hatékonyan képesek a természeti erőforrásokat a hosszú és boldog életvitel szolgálatába állítani. További írások itt találhatóak »
Orbán korszakos programja nem más, mint időkérés. Azt üzeni: négy év alatt nem tudja teljesíteni az ígéreteket. További írások itt találhatóak »
A forint erősödése jó hír mindazoknak, akik forint bevételekből eurót vásárolnak: az importőrök olcsóbban jutnak áruhoz, - ez pedig az inflációra is jótékonyan hat - a devizahitelesek kevesebb forinttal vásárolhatják meg a törlesztéshez szükséges eurót. Kicsit beárnyékolja a képet, hogy az energiahordozók dollárban kifejezett ára persze nem az euró gyengülését követi, és az exportőrök árbevétele is kisebb lesz. További írások itt találhatóak »
3 havi teljesítmény közepes kockázat (kiegyensúlyozott)
- Generali Magánnyugdíjpénztár 3.22%
- OTP Magánnyugdíjpénztár 2.96%
- Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár 2.88%






Árnyomás az árampiacon
Drámai zuhanásban a lakáspiac
Csányi birodalma: Kiútkeresés a válságból
Rekordalacsony ráta
Hungarikumok: világhír, de csak itthon
Spórolnak a Volánok
Megszorítások mindenhol
Árrobbanás előtt a hazai földpiac
Nyomul a PC-ipar
Erősödő keleti verseny
Ingatlanadó: újabb kudarc