VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×

Elfelejtett jelszó »

VÉLEMÉNY / PUBLICISZTIKA

Eltörölt ingatlanadó - "A döntés inkább aggodalomra ad okot"

2010. 2. 4. 07:50|Vélemény » Publicisztika
Sokan fellélegeztek, amikor az Alkotmánybíróság a napokban megsemmisítette a vagyonadótörvény ingatlanokra vonatkozó részét. Pedig a döntés inkább aggodalomra ad okot.

Aligha van olyan területe az adózásnak, amely akkora közérdeklődésre tarthat számot Magyarországon, mint a most elvérzett ingatlanadó. Jellemző, hogy amikor Bajnai Gordon válságkezelő kormánya 2009 tavaszán ismét napirendre tűzte a bevezetését, a legnagyobb össztűz épp erre az adónemre zúdult, holott például az áfakulcs tavaly júliusi 5 százalékpontos emelésével a vagyonadóból várt bevétel többszörösét vették ki a polgárok zsebéből.

A cikk a hirdetés után folytatódik
Ráadásul az ingatlanadó a Pénzügyminisztérium becslése alapján csupán 200 ezer körüli adózót érintett volna, akik legtöbbjének – a személyi jövedelemadó kedvező változása nyomán – nem is nőtt volna a terhelése. Megtorpedózására mégis össznépi kampány indult.

Az ellenállást a politika is gerjesztette. A Fidesz gazdasági szakértői által szerkesztett Jövőkép című tanulmánykötet 2009 márciusában még hitet tett a vagyoni típusú adózás felé történő elmozdulás mellett, a párt vezetése azonban nem sokkal rá már – látva a lakosság felháborodását – következetesen ellenezte a javaslatot. Bár szakértői szinten kevesen vitatják, hogy az ingatlanadó kitűnő eszköz az eltitkolt jövedelmek megfogására és a munkára rakodó terhek csökkentésére, a bevezetésével járó jogi problémák és a belőle remélt viszonylag csekély bevétel miatt a politika mindig is félt hozzányúlni. Különösen választási év előtt.

A szerző a Világgazdaság rovatvezetője

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Szerző: Gaál Csaba
Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 

A cikk küldése e-mailben

×
Cikk címe:
Eltörölt ingatlanadó - "A döntés inkább aggodalomra ad okot"
Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Mehet

A *-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

HOZZÁSZÓLÁSOK

  • 28. Aratógép2010. 2. 10. 21:40

    Megint elgurult a gyógyszered.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Eltörölt ingatlanadó - "A döntés inkább aggodalomra ad okot"

    Megint elgurult a gyógyszered.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 27. lacifer22010. 2. 10. 20:45

    Az olyan ingatlanadónak, amelyet adóelkerülők alkotnak, nem lehet a célja az adóelkerülők adóztatása, mert akkor nem lenne értelme az adóelkerülésnek és az olyan ingatlanadónak sem amely az adóelkerülőket kívánja adóztatni.
    Az adóelkerülők kormánya csak olyan ingatlanadót képes megalkotni, amely garantáltan elvérzik az alkotmányossági vizsgálaton. Az adóelkerülők kormánya nem érdekelt a luxusadó alkotmányossá tételében, mert az valóban az adócsalókat adóztatná. Az adócsalók közgazdász kormánya hülyének nézi a nem közgazdászokat és csal a törvényalkotás során is.

  • 26. Aratógép2010. 2. 10. 14:20

    "Az adóelkerülésnek semmi köze az ingatlanadóhoz."

    Állítod te. Én állítom az ellenkezőjét. Arra nem akarok kitérni, hogy kettőnk közül ki közgazdász.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Eltörölt ingatlanadó - "A döntés inkább aggodalomra ad okot"

    "Az adóelkerülésnek semmi köze az ingatlanadóhoz."

    Állítod te. Én állítom az ellenkezőjét. Arra nem akarok kitérni, hogy kettőnk közül ki közgazdász.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 25. lacifer22010. 2. 10. 11:29

    Aratógép ! Az adóelkerülésnek semmi köze az ingatlanadóhoz. Az adóelkerülő az ingatlanadót is elkerülné, ezért azt is azok fizetnék, akik többszörösen adózott jövedelmükből építették, vagy vásárolták az ingatlanukat. Az ingatlanadóval azt akarjátok elhitetni, hogy az adócsalás ellen nem lehet tenni semmit és azt tudomásul kell venni. Az adócsaló örülne az ingatlanadónak, mert senki nem mondhatná rá többé, hogy nem fizet adót és akár politikus is lehetne.
    Adócsalók takarodjatok a közéletből !

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Eltörölt ingatlanadó - "A döntés inkább aggodalomra ad okot"

    Aratógép ! Az adóelkerülésnek semmi köze az ingatlanadóhoz. Az adóelkerülő az ingatlanadót is elkerülné, ezért azt is azok fizetnék, akik többszörösen adózott jövedelmükből építették, vagy vásárolták az ingatlanukat. Az ingatlanadóval azt akarjátok elhitetni, hogy az adócsalás ellen nem lehet tenni semmit és azt tudomásul kell venni. Az adócsaló örülne az ingatlanadónak, mert senki nem mondhatná rá többé, hogy nem fizet adót és akár politikus is lehetne.
    Adócsalók takarodjatok a közéletből !

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 24. Aratógép2010. 2. 10. 08:37

    Én is, én is - mondta kispip. Még mindig egyetértek az ingatlanadó ötletével. Mást is el tudok fogadni helyette, ami stratégiailag abba az irányba mutat hogy a jelenlegi ugyancsak vitathatatlanul adócsalásra ösztönző rendszert valami "igazságosabbal", de legfőképpen működőképessel váltja fel.
    Mert azt hiszem jogosan írom azon 149999 (száznegyvenezer-kilencszázkilencvenkilenc) adófizető társammal együtt (akikkel közösen a teljes szja bevétel 80%-át adjuk), hogy elegünk van a sarcból, amit az adóelkerülő, sajnálatos módon többség miatt vet ki ránk az állam.
    Ezt mindegyikünk érzi. Feltehetően azt is, hogy ez a rendszer sodorja az összeomlás szélére a társadalmi alrendszereket, amelyek saját reformjaik hiányában feneketlen gyomrú pénznyelőként funkcionálnak.
    Az ingatlanadó megtorpedózása pszichológiailag is megterhelő:
    - tovább garantálja az anyagi előnyt az adóelkerülők számára,
    - egyetlen üzenete, hogy pozitív változás nem várható,
    - példázza azt, hogy a társadalmi alrendszerek összeomlásának lehetőségére ebben az országban legtöbben magasról szarnak.

    Ezt felelősen gondolkodó állampolgár nem fogadhatja el egykönnyen.

  • 23. primera2010. 2. 9. 02:21

    Vagy azért mert több ismerettel rendelkezik, mint te. Ami nem nehéz. :)

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Eltörölt ingatlanadó - "A döntés inkább aggodalomra ad okot"

    Vagy azért mert több ismerettel rendelkezik, mint te. Ami nem nehéz. :)

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 22. lacifer22010. 2. 8. 23:49

    Kedves Cirbolya ! Nem is olyan régen még Szlovákia számára mi voltunk a minta. Mindent másoltak, amit mi reformnak neveztünk. Ez már tényleg paródia, hogy 8 év rombolás után, most Szlovákia után akarsz kullogni. Nem az ingatlanadó teszi számukra lehetővé a 10 %-os gazdasági növekedést, hanem az államadósság minimális mértéke. Magyarország adósságspirálban van ezért csak az adósság átütemezése teszi lehetővé a növekedés beindulását. Aki ezt tagadja, az vagy érdekből teszi vagy érdekből teszi.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Eltörölt ingatlanadó - "A döntés inkább aggodalomra ad okot"

    Kedves Cirbolya ! Nem is olyan régen még Szlovákia számára mi voltunk a minta. Mindent másoltak, amit mi reformnak neveztünk. Ez már tényleg paródia, hogy 8 év rombolás után, most Szlovákia után akarsz kullogni. Nem az ingatlanadó teszi számukra lehetővé a 10 %-os gazdasági növekedést, hanem az államadósság minimális mértéke. Magyarország adósságspirálban van ezért csak az adósság átütemezése teszi lehetővé a növekedés beindulását. Aki ezt tagadja, az vagy érdekből teszi vagy érdekből teszi.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 21. cirbolya2010. 2. 8. 16:37

    laci, arra még nem adtál választ, h szlovákiában miért is van akkor ingatlanadó? mert ott csupa népnyúzó ül? mert azt nem lehet mondani, h ott sokkal magasabb bérek lennének, és nem is kisebb a tulajdonosok aránya.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Eltörölt ingatlanadó - "A döntés inkább aggodalomra ad okot"

    laci, arra még nem adtál választ, h szlovákiában miért is van akkor ingatlanadó? mert ott csupa népnyúzó ül? mert azt nem lehet mondani, h ott sokkal magasabb bérek lennének, és nem is kisebb a tulajdonosok aránya.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 20. sirásó2010. 2. 7. 12:50

    úgy látom mindenki azt adóztatná meg szigorúan, ami neki nincs!
    ha már az ingatlanadónál tartunk, akkor a vagyoni helyzet és az ingatlan értéke közti rális összefüggést a vételkori, adásvételi szerződésben szereplő ár tükrözi legreálisabban!
    a 10-20-30-40 évvel ezelött vásárolt ingatlanok jelenlegi árait az infláció, a spekuláció stb. repítette csillagászati magasságokba! ez köszönő viszonyban sincs a vevő jelenlegi vagyoni helyzetével!
    és ha már adóztatni akarunk. akkor a hajléktalanhoz képest mindenki vagyonosnak számít, azaz fizessen!

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Eltörölt ingatlanadó - "A döntés inkább aggodalomra ad okot"

    úgy látom mindenki azt adóztatná meg szigorúan, ami neki nincs!
    ha már az ingatlanadónál tartunk, akkor a vagyoni helyzet és az ingatlan értéke közti rális összefüggést a vételkori, adásvételi szerződésben szereplő ár tükrözi legreálisabban!
    a 10-20-30-40 évvel ezelött vásárolt ingatlanok jelenlegi árait az infláció, a spekuláció stb. repítette csillagászati magasságokba! ez köszönő viszonyban sincs a vevő jelenlegi vagyoni helyzetével!
    és ha már adóztatni akarunk. akkor a hajléktalanhoz képest mindenki vagyonosnak számít, azaz fizessen!

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 19. lacifer22010. 2. 6. 10:43

    Igazságos lenne az adóelkerülők adóztatása, amelyből 50 milliárd forintnál lényegesen nagyobb bevétele származhatna az államnak. A pénzügyminiszter úr az üzleti világból érkezett és ez hasznos is lehetett volna, ha tapasztalatát az "offshore-lovagok" adóztatására használta volna.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Eltörölt ingatlanadó - "A döntés inkább aggodalomra ad okot"

    Igazságos lenne az adóelkerülők adóztatása, amelyből 50 milliárd forintnál lényegesen nagyobb bevétele származhatna az államnak. A pénzügyminiszter úr az üzleti világból érkezett és ez hasznos is lehetett volna, ha tapasztalatát az "offshore-lovagok" adóztatására használta volna.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Tisztelt Látogatónk!

Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.

Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

A hozzászólás mező nem fogad be HTML kódot, a sortöréseket automatikusan törli.
A képen látható ellenőrzőkód:
captcha
MEHET

Hozzászólásával együtt IP címe is rögzítésre kerül.

Részletes moderálási szabályzatunkat itt olvashatja.

BUX (zárva)

2010. március 11. 16:36
22 863,24
0.05%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
CHF/HUF 182.2 -0.014% CHF/HUF
EUR/HUF 266.49 +0.214% EUR/HUF
EUR/USD 1.37 +0.009% EUR/USD
USD/HUF 194.71 +0.018% USD/HUF
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
  • MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 1.77%
  • Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap 1.75%
  • CIB Pénzpiaci Alap 1.63%
Nemzeti boldogság Bundik Csaba
menedzsment tanácsadó
Viadrina Business School
Egy 143 államban végzett felmérés szerint Vietnám az ötödik helyezett a boldogság-index rangsorában. A felmérés eredményéből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni arról, hogy valójában mennyire boldogok az emberek. Ehelyett inkább arról árulkodik, hogy az egyes államok milyen hatékonyan képesek a természeti erőforrásokat a hosszú és boldog életvitel szolgálatába állítani. További írások itt találhatóak »
Orbán kettős beszéde Kóczián Péter
újságíró
Orbán korszakos programja nem más, mint időkérés. Azt üzeni: négy év alatt nem tudja teljesíteni az ígéreteket. További írások itt találhatóak »
Támadás az euró ellen Farkas István
közgazdász
A forint erősödése jó hír mindazoknak, akik forint bevételekből eurót vásárolnak: az importőrök olcsóbban jutnak áruhoz, - ez pedig az inflációra is jótékonyan hat - a devizahitelesek kevesebb forinttal vásárolhatják meg a törlesztéshez szükséges eurót. Kicsit beárnyékolja a képet, hogy az energiahordozók dollárban kifejezett ára persze nem az euró gyengülését követi, és az exportőrök árbevétele is kisebb lesz. További írások itt találhatóak »
3 havi teljesítmény közepes kockázat (kiegyensúlyozott)
  • OTP Magánnyugdíjpénztár 2.96%
  • Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár 2.88%
  • AEGON Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár 2.59%
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • A Fidesz és szövetségeseinek választási megállapodása - Fotók: Darnay Katalin

  • Huszárok a Nemzeti Múzeum előtt - Fotók: Darnay Katalin

  • Orbán Viktor a VOSZ rendezvényén - Fotó: Darnay Katalin

  • A Greenpeace és a Levegő Munkacsoport a használatarányos útdíj bevezetését sürgeti - Fotó: Kallus György

  • Nyolcvanadik Genfi Autószalon

  • Utazás 2010 kiállítás - Fotók: Kallus György

Előző
Következő
  • Orbán: egységes, nem koalíciós kormány kell!

    Orbán: egységes, nem koalíciós kormány kell!

  • Szemmel irányítható kütyük

    Szemmel irányítható kütyük

  • Orbán Viktor gazdaságpolitikai tervei!

    Orbán Viktor gazdaságpolitikai tervei!

  • A Deloitte vezérigazgatója a Postabank-perről, felelősségről - videó

    A Deloitte vezérigazgatója a Postabank-perről, felelősségről - videó

  • Videó: A kampánynak az ég világon semmi értelme nem lesz

    Videó: A kampánynak az ég világon semmi értelme nem lesz

  • Auto Bild City Driver 2009, döntő

    Auto Bild City Driver 2009, döntő

Előző
Következő