Közélet

Macron májusban Németországba megy

A francia elnök kétszer is ellátogat Németországba, hogy az EU-s kapcsolatok erősítéséről tárgyaljon. Macron és Scholz nem mindenben ért egyet, de a két ország kapcsolata továbbra is erős.

Emmanuel Macron francia elnök májusban Németországba látogat, és a tervezettnél több napot tölt Olaf Scholz kancellárral. A hírt kormányzati források erősítették meg, és azt mondták, hogy az utazás célja a nagyobb egység megteremtése az uniós kapcsolatokban. 

Macron, Scholz
Macron májusban Németországba látogat / Fotó: AFP

Macron május 26. és 28. között találkozik a német kancellárral, majd júniusban újabb németországi utazás tesz – mondták a források a Reutersnek. Ez azt jelezheti, hogy

a francia–német kapcsolatok továbbra is erősek maradnak, annak ellenére, hogy a jelentések szerint a két vezető között mély nézeteltérések vannak.

Bár mindketten támogatják Ukrajnát, az ország megsegítésére vonatkozó megközelítéseik eltérők: Németország óvatosabb a fegyverszállítással és a csapatok küldésével kapcsolatban, miközben Macron nagy előszeretettel küldene katonákat Ukrajnába. A múlt heti EU-csúcson Macron és Scholz azt mondta, hogy közösen egy uniós tőkepiaci uniót akarnak megvalósítani, és csökkenteni kívánják a bürokráciát az egységes piacon. 

Macron és Scholz is egy egyértelműen Európa-párti irányvonalat akar hangsúlyozni.

Macron legutóbb a a híres párizsi Sorbonne Egyetemen tartott nagygyűlést, ahol újfent hangsúlyozta, hogy NATO-tagországok is küldjenek harcoló csapatokat Ukrajnába. Néhány héttel ezelőtt pedig elrettentő szándékkel emlékeztette a Kremlt, hogy Franciaország atomhatalom.

 

emmanuel macron Németország Franciaország találkozó Olaf Scholz
Kapcsolódó cikkek